Honlap sablonok kedvező áron! |


Miért használjunk honlap sablont?
Honlap sablonok használatával gyorsabban és könnyebben tudunk honlapot készíteni, mivel már egy kész honlappal dolgozhatunk, amit saját céljainknak megfelelően tudunk módosítani. Nincs szükség újra feltalálni a már jól bevált módszereket, mivel azok már sok munka és próbálkozás eredményei. Azzal, hogy nem nulláról kezdjük a honlapunk készítését, már sok időt és pénzt spóroltunk.
Viszont én egyedi honlapot szeretnék!
Több éves honlapkészítési múlttal rendelkezve (2000 óta készítek honlapokat) őszintén kijelenthetem, hogy a legtöbb honlapnak az alap elrendezése többé-kevésbé egyforma. Bármikor új honlapot terveztem elhatároztam, hogy valami egyedit fogok tervezni viszont munka közben mindig kiderült, hogy vannak konvenciók, amiket be kell tartani. Legfontosabb, hogy honlapunk szerkezete legyen logikus, és hogy a látogatók könnyen eligazodjanak rajta. Az arculatot is az említett kritériumok alapján kell megterveznünk. Pontosan ezért hasonlítanak a honlapok egymáshoz (legalábbis szerkezetileg). Szakmabeli elődeink már kidolgozták az optimális szerkezetet.
De hogyan is néznek ki ezek a szerkezetek, és miért vannak így?
A honlapokon általában a bal felső sarokban van egy logó, szlogen, alatta egy vízszintes menü, bal oldalt egy függőleges menü és mellette a tartalom. Mivel fentről lefele és balról olvasunk így a honlap bal-felső sarkáról jobbra és lefele nézzük a honlapokat is. Először a logót és szlogent nézzük, utána a főmenüt (amit általában háttérszínnel, vagy valamilyen dekoratív grafikával szoktak kiemelni pont azért, hogy megragadja, és ott is tartsa szemünket addig, amíg el nem olvastuk a menüpontokat). Színekkel, képekkel, betűmérettel tudjuk a látogató figyelmét irányítani, viszont ez egy saját tudomány önmagában.
A honlap sablonok arculatán érdemes módosítani!
Azért, mert sablonról van szó és a szerkezet adott, nem jelenti azt, hogy klón honlapunk kell, hogy legyen. Sokkal előnyösebb, ha indulópontnak, vagy segítő eszközként tekintünk sablonunkra és testre szabjuk, hogy mind grafikailag és tartalmilag megfeleljen a céljainknak.
A testreszabás is pénzbe kerü!l
Sokat spórolhatunk, ha sablont használunk, viszont ne felejtsük el, hogy ez csak a munka kezdete. Fontos, hogy a sablon grafikája illeszkedjen a cégünk arculatához, és hogy honlapunk tartalma úgy legyen kialakítva, hogy azt a keresők meg is találják. Fontos, hogy tisztában legyünk a keresőmarketing és az internet marketing témákkal. Ehhez is számtalan honlap áll rendelkezésünkre.
Sok sikert kívánok!
Kósa-Szánthó Zoltán
Webgrafikus
Amegrant Kft.










